Amikor szemeidbe nézek.

Amikor szemeidbe nézek, tekinteted örökre megragad,
Csillagfények gyúlnak egy néma pillantás alatt.
Szemed csillogása többet mond ezernyi szónál,
Tudom mit akarsz mondani, mielőtt még szólnál.

Amikor szemeidbe nézek, látom a jövőt,
A múltat, a jelent és az elkövetkezendőt,
A fájdalmat, a szenvedést és vágyat a jobbra,
A reményt, az örömet, mit a szebb jövő hozna.

Amikor szemeidbe nézek, társamat látom,
Hűséges, kitartó, gyönyörű, szerelmes párom,
Aki után ösztönösen, egyre jobban vágyom,
Ki betölti gondolataim és minden álmom.

Amikor szemeidbe nézek, hűséget látok,
Amely minden bajon, sötét nehézségen áthoz,
Ami két dobogó szív közt a legerősebb kapocs,
Mi reménytelenségből, kétségből is mindig visszahoz.

Amikor szemeidbe nézek, látom a vágyat,
Karjaid ölelésre, édes csókokra a szádat,
Érzem kezeid szorítását, halk sóhajtásod,
Szerelmedet, mikor fejemet a válladra hajtom.

Amikor szemeidbe nézek, minden más megáll,
A gondolat az értelem nemesen félreáll,
A vágy bennünket fogva tart, szerelem átölel,
Csak dobogó szívedet hallom a szívemhez közel!
(Scheffer János)

Nyitott szivvel.

Az embert keresem szüntelen, 
Kiben az Isten képe ragyog. 
Fénylő szemébe belenézve, 
A földre szállnak a csillagok. 

Nyitott szívvel szeretnék élni, 
Hinni csodában, szépben, jóban. 
Megérni, hogy bízni lehet még 
A kimondott emberi szóban. 

A békét keresem szüntelen, 
Belefáradva minden harcba, 
Szeretnék ébren is álmodni 
És mosolyt csalni minden arcra. 

Letörölni egyetlen könnyet, 
Néha-néha egy jó szót szólni. 
Szeretetből elpazarolni, 
Felém nyújtott kezet megfogni. 

Egy embert szeretnék találni, 
Aki megérzi, mire vágyom. 
Felé nyújtott kezem megfogja, 
Mert Ő az én igaz barátom.
(Farkas Éva)

Távolság.

Ha távolság választ el tőlem,
Szívemben tombol, zenél a szél.
Vihar tépte fatörzs fájdalma,
Mi testemben és lelkemben ég.

Megpihenő lágy fuvallattá
Ölelő karodban csendesül.
Szívem szellő hárfáján penget,
Szerelmes dalt játszik ott belül.

Most messze vitt tőlem a muszáj.
Hárfadallam sír a húrokon.
Szomorú dala rólad mesél
Szívemre fátyolkoszorút fon.

Repülnék szél suhogásával
Simogatni arcod mámorát.
Átölelném bőrödön lengve
Tested minden édes hajlatát.

Lennék pajkos tavaszi szellő,
Megpihennék ajkad szögletén.
Mosolyodra csókolnám vágyam,
Ízlelgetve csodás szád ízét.

Ha távolság választ el tőled
Szélre kél percek koppanása.
Tudom, ott messze te is hallod,
Hisz szíved szívem tükörmása.
(Helen Berg)